Hírek

A globális és lokális környezeti és társadalmi változások hatására jelentkező új növényvédelemi és élelmiszerbiztonsági kihívásokról, a károsítók országhatárokat nem ismerő, intenzív földrajzi elterjedéséről volt szó a 30. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon.

Sport, mozi, színház, de merre van a menza vagy éppen a tanulmányi osztály, kit keressek a dékáni hivatalban? A külföldi elsőéves alap-, mester- és PhD-hallgatói számára szervezett információs napot a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar. Az Orientation Day-en egyebek mellett az egyetem és a város nyújtotta szolgáltatásokkal ismerkedhettek meg a nemzetközi hallgatói közösség új tagjai és fedezték fel a lehetőségeket.

Tudományos üléssel ünnepelte fennállásának negyedévszázados jubileumát a Kerpely Kálmán Doktori Iskola. A növénytermesztés és kertészeti tudományok területén elismert tudományos műhelyben eddig 285-an kapták meg doktori címüket.

Megújult a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézetének főépülete. Az intézmény fejlesztési programjában a felújítás mellett korszerű eszközöket is beszereztek.

Tovább szélesítette stratégiai partnerségét a BMW Group Gyár Debrecen a Debreceni Egyetemmel: a Bölcsészettudományi Kar és az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság is csatlakozott az autógyár és a felsőoktatási intézmény között már 2023 óta élő stratégiai együttműködéshez. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá az egyetem és a vállalat vezetői.

A növényi emlékezés és az asszociációs tanulás, avagy működik-e a pavlovi reflex a növényeknél. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói az emlékezés és a növények asszociációs tanulásra való képességét vizsgálták. Az eredményeket bemutató szakcikk a nemzetközileg elismert Plant Signaling & Behavior című tudományos folyóiratban jelent meg.

Közös élelmiszeripari mérnökképzés létrehozásáról egyeztetett Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Bernard Engel, a Purdue Egyetem agrárkarának dékánja. A szerdai megbeszélésen jelen volt Kocsy Béla, Magyarország washingtoni nagykövetségének mezőgazdasági és élelmiszeripari szakdiplomatája, valamint Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes is.

Világszínvonalú precíziós felvételező és beavatkozó rendszer, valamint az ültetés és vetés automatizálásának jövőjét képviselő terepi robot is üzembe áll a Debreceni Egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén. A szerdán bemutatott új eszközöket a Vidékfejlesztési Program keretében megvalósult projektje részeként szerezte be az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság.

Több mint kilencezer tonna alma tárolására alkalmas hűtőházat épített a Debreceni Egyetem százszázalékos tulajdonában álló Szabolcsi Alma Centrum Kft. Újfehértón. A Vidékfejlesztési Program keretében megvalósult fejlesztés révén Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb hűtőkomplexuma jött létre. A most záruló pályázat eredményeiről projektzáró rendezvény keretében számoltak be az egyetem szakemberei szerdán.

Mi köze az Ügyfélkapunak Kapu Tibor űrhajóssá válásához? Mi némíthatta el a Grace fedélzetén 6 percre az amúgy mindig beszédes Shuxot és Kapu Tibort? Mit jelent egy űrutazás szempontjából, ha megakad egy fájl feltöltése – többek között ezekről, az űrhajóssá válás folyamatáról és különleges, szakmai kapcsolatukról is mesélt a Debreceni Egyetem színháztermében Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula kiképzett űrhajós, akikkel Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese beszélgetett szerdán.