Hírek

Növénytermesztés, kertészet, géptan és növényvédelem – egyebek mellett ezeken a területeken mérték össze tudásukat a régió agrár-technikumainak diákjai a III. Tormay Béla Szakmai Tanulmányi Versenyen a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. A középiskoláknak meghirdetett regionális versenyen 14 csapat, összesen 42 technikumi tanuló vett részt.

Mely ágazatok lehetnek az átalakuló mezőgazdasági struktúra nyertesei? Hol húzódik a létfenntartás és a „business” határa a bankszektor szerint? Hazánk két legnagyobb agrárportfóliójával rendelkező kereskedelmi bankjának ágazatvezetői tartottak előadást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által szervezett Gazdálkodj okosan! Zöld hitel, zöld jövő? elnevezésű rendezvényen.

A Debreceni Egyetem Agrár Üzleti Klubja Mádon rendezte meg első rendezvényét, amelyen agrár- és élelmiszeripari szereplők, az egyetem stratégiai partnerei, vállalatvezetők és ágazati szakemberek vitatták meg az agrárium aktuális folyamatait. Az esemény sokrétűen mutatta be, miként erősíti a Debreceni Egyetem az agrárium innovációs és képzési ökoszisztémáját.

Újraindul az Egyetemi Fiatal Gazda Klub rendezvénysorozata. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara és stratégiai partnere, az AGRYA – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által újraszervezett program célja, hogy találkozási és párbeszéd-lehetőséget teremtsen az egyetemi szféra és a gyakorlatban dolgozó agrárszakemberek számára.

Hat szekcióban mutatták be tudományos eredményeiket a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar legtehetségesebb hallgatói a Tudományos Diákköri Konferencián. A legtöbb tanulmányt idén a környezetgazdálkodás tématerületén prezentálták a hallgatók.

A hallgatói és oktatói motiváció növeléséről, valamint az ipari és üzleti szektor bevonásáról is szó volt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán tartott Körforgásos gazdálkodás és energia hatékonyság CEEPUS Network találkozón. A nemzetközi szakmai egyeztetésen hét ország szakemberei vettek részt.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság nemzetköziesítését, külföldi partnerhálózataik bővítését, erősítését támogatja a Centre International de Hautes Études Agronomiques Méditerranéennes (Mediterrán Agrártudományi Felsőfokú Tanulmányok Nemzetközi Központja – CIHEAM) – hangzott el a 13 mediterrán országot tömörítő szakmai szervezet delegációjának egyetemen tett látogatása alkalmával. A CIHEAM Bari szakemberei megismerték a MÉK oktatási portfólióját és az AKIT kutatási eredményeit is.

Ebben az évben nyolc hallgató kapta meg a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán kiemelkedő tanulmányi eredménye és szakmai teljesítménye elismeréseként. Az ösztöndíjat igazoló okleveleket csütörtökön vették át a kar dékánjától.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság és a Gazdaságtudományi Kar egységeinek otthont adó épületek felújításának célja a klímaszempontú elvárásoknak való megfelelés, energiahatékony és gazdaságos üzemeltetés megvalósítása volt. Az „A” és „B” épület felújítása révén az energiafelhasználás mintegy 30-60 százalékos megtakarítása érhető el.

Tudományos üléssel ünnepelte a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kerpely Kálmán Szakkollégiuma fennállásának másfél évtizedes jubileumát. A tehetséggondozó szakmai műhelynek jelenleg 48 fiatal hallgató a tagja.